Vannak dolgok, amiken időnként elgondolkodom.
Valaki azt mondta, hogy az ember az igaz barátokat gyermek-, vagy nagyon fiatal korában ismeri meg. Nem azok a barátok, akikkel leül az ember egy pohár itóka mellé, vagy csak akkor keresnek, ha kell valami, esetleg nincs jobb programjuk, minthogy elviseljék az ember társaságát, vagy éppen soha nem keresne magától.
Nekem volt szerencsém két olyan embert megismerni, akikkel valóban a mai napig jóban vagyok, és bármikor segítenek/segítettek nekem. Például olyannyira ragaszkodtak hozzám, hogy az egyetemre helyettem jelentkeztek, csakhogy a közelükben legyek és ne rontsam el az életem egy olyan ember mellett, aki nem érdemel meg. Azt sem fogom elfelejteni soha, hogy amikor Pesten dolgoztam, akkor ST felajánlott még kölcsönt is, csak ne menjek haza, és keressek munkahelyet. PSZ-nek pedig soha nem felejtem el a tanulásban nyújtott segítséget, az ösztönzést, és a kitartást a barátságunk mellett.
Ez a két ember nagyon távol került tőlem pár hónapja, és nagyon hiányoznak. Talán az én hibám is, vagy kevés a kontaktus? Mindenesetre, ha olvassátok ezt a pár sort, kérlek jelentkezzetek!
MÁR NAGYON HIÁNYOZTOK!
