Üdvözlet Mindenkinek!

Azt hiszem most már végre eljött a napja annak, hogy elmeséljem, hogy miért is tűntem el lassan egy hónapja.

Augusztus 18-án távoztam a „Teca-boltból”, azaz a Suzuki szalonból, mivel nem ment az értékesítés. Persze, hogy nem ment, mivel 2 új autóból, és 2 használt roncsból nem lehet olyan számokat produkálni, amit a főnök látni szeretett volna. Úgy érzem ez nem az én hibám. Egyébként már éreztem jó pár héttel előtte, hogy a napjaim meg vannak számlálva, és igazából tojtam az egészre. Amikor egy cég olyan mélyre süllyedt, hogy 1 millió Ft-os likviditási gondjai vannak, akkor ott bizony már nincs sok mindenről beszélni… De nem akarok ennyire negatív reklámot terjeszteni, Siófokon a Suzuki szerviz részleg továbbra is teljes erőbedobással működik.

Szóval 2 év után ennyi volt véglegesen a Suzuki számomra. Nem estem kétségbe, hisz’ számítottam erre a fordulatra, és most sem bánom túlzottan, hogy így alakult a helyzet.

Jelenleg Ákos barátomnál vagyok a kikötőben - ami minden időm és energiám lefoglalja -, és a Talizmán nevű hajójukon segédkezem, szórólapot osztogatok, pénztárt kezelek, stb… mikor mire van szükség. Természetesen ez nem életcél, és nem is éves állás, de egy jó pénzkereseti lehetőség egyelőre.

Szeptember 1-jétől megkezdődött a suli is. De valahogy nincs kedvem folytatni…lassan itt a vizsga a nyakamon (február), de még mindig nem úgy megy a számvitel műfaja, ahogy az kéne. Ez mondjuk kifejezetten elkeserít. Ami talán az egészben egy kicsit vígasztal, az az, hogy a többiek sem értik túlzottan, sőt valaki még annyit sem fogott fel az egészből, mint én. :)

Ezúton szeretnék gratulálni legjobb barátnőmnek PSZ-nek, aki megkapta a közgazdász diplomáját, és ma már nem a Corvinus padjai között csücsül. Hogy a szerelme nem ismer határokat azt az is bizonyítja, hogy a „szüleivel ellenszegülve” kiköltözik a párjához Finnországba, és friss-diplomásként megpróbál ott elhelyezkedni. Mi barátok pedig szépen itthon maradunk. :( Nagyon hiányozni fog… Emlékszem, hogy fiatalabb korunkban hányszor mentünk el „pasizni”, a Beach Housera, Sohoba, a ságvári falunapra vagy sportnapra, hányszor beszélgettünk át egész délutánokat, estéket, berúgtunk majd józanodtunk, mennyit vigasztaltuk egymást, milyen jó volt a közös strandolás, mennyit viccelődtünk, órákon keresztül ping-pongoztunk, kosaraztunk, tollaslabdáztunk, csendben egymás mellett olvastunk vagy tanultunk, kutyát sétáltattunk, shoppingoltunk stb… ami pedig a legfontosabb: a 13 év ismeretség alatt egyszer sem vesztünk össze! Hiányozni fogsz PSZ, de felnőttünk… Viszont tudom, hogy nem feledjük egymást, és bármikor számíthatok rád, és te is rám!

Más: a fényképeket még mindig nem töltöttem fel, ezért ezek a sztorik még mindig hiányoznak, de ennek is eljön egyszer az ideje.