A lány is Ságváron nőtt fel, akárcsak én. Elég jól ismertem, hiszen egy iskolába jártunk. A szülei anyagilag nem voltak eleresztve, olyannyira nem, hogy a kinőtt ruháimat neki adtam. Az anyjának bűzlött a munka egész életében, lepottyantott 4 gyereket, és egy putriban laktak, ami már 15 évvel ezelőtt is össze akart dőlni. Ez a lány volt a legkisebb egy "új" apától, aki természetesen nem volt velük. A három tesóból kettő Németországban él anyagi gondok nélkül, a harmadik testvér pedig a jó ég tudja hova keveredett az évek alatt, de annyi biztos, hogy most már az ő gyereke is tizenpár éves. A lány - mondjuk adjuk neki a Kati nevet - soha nem volt egy észkombájn az iskolában sem, de valahogy nem is a tanuláson járt az esze. Számtalanszor megbukott, az általános iskola után nem hiszem, hogy bárhova is tovább ment volna tanulni. Sokszor találkoztam vele a buszon hazafelé menet, minden héten más színben pompázott a haja, és egyfolytában újabb és újabb férfi neveket hangoztatott, hogy éppen ki az aktuális "barátja". Már akkor azt vártam, hogy mikor fog felszállni gömbölyödő hassal a buszra vagy éppen ki tudja milyen nemi betegséget szed össze (bár erről nyílván nem mesélt volna olyan büszkén, mint a pasikról), hiszen a védekezés szót csak hírből ismerheti... Nem telt el 1-2 év, és Katit újra láttam immár óriási hassal a buszra várva. Köszöntem neki (ritkán fordul elő, de ő tényleg az a látvány volt, akit a legszívesebben meg sem ismertem volna), majd odajött hozzám. Illedelmességből elkezdtem kérdezősködni, hogy hányadik hónapban van, hogy van stb... majd megkérdeztem, hogy az az apa, akivel utoljára láttam. A válaszra kikerekedtek a szemeim; nem tudom ki az apja. Mindezt őszinte mosoly kísérte. Itt azért én már megbotránkoztam... Teltek a hónapok, ismét láttam Katit kisgyerekével és az újdonsült nagymamával, aki egyre rosszabb bőrben van.
Egyszercsak azt hallottam, hogy Kati "lepasszolta" a gyerekét az anyjánál, és ismét belemerült a nagybötűs életbe. A kicsivel - aki már azóta nem is lehet olyan kicsi - nem láttam sem őt, sem az anyját...
Ma a munkába menet láttam Katit. Egy újabb delikvenssel az oldalán, újra óriási hassal. (meg merném kockáztatni, hogy ikrek lesznek) Végignéztem a "nővé” lett lányon, és elképedtem. Kék szemei kiguvadva, mint aki a rengeteg alkoholtól és az éjszakázástól nem aludt sokat, a szénakazal loboncos szőke hajához képest kisiparos, a nadrág még mindig 3 mérettel nagyobb lehetett a pocakja ellenére, a turkálóból 10 éve vásárolt pulóverről nem beszélve.
Igazából nem tudom mit szóljak hozzá. Valahogy annyira szánalmas volt az egész lány, hogy nem tudok/tudtam megbotránkozni sem rajta, sem a felelőtlen szülein, sem azon, hogy milyen buta ember lett belőle…
Egyszerűen nem tudok véleményt alkotni róla a nagy szám és fricskázó stílusom ellenére. Hogy juthat valaki ilyen szintre? Vajon kinek/kiknek a hibája?
